HITELVONAL: + 36 30 428 6240 info@eu-leasing.hu

Audi RS5

Az Audi RS5 Coupét is érintette a downsizing, bár továbbra is 450 lóerő és 600 Nm van jelen a kiforrott quattro-hajtással karöltve. Íme a precizitás és steril löket ingolstadti képviselője!

Az 1999 végén bemutatott, első generációs Audi RS4 egy 2,7 literes, 380 lóerős V6 biturbóval robbant be a kombi-kedvelők tudatába, 2006-ban azonban érkezett a Győrben készülő B7-es RS4, mely már V8-as szívómotort kapott, így az 1650 kg-os összsúlyhoz 420 lóerő párosult. 2012-ben jött a harmadik generáció, mely szintén csak kombi kivitelben készült, a két ajtós szerepét szépen átvette az RS5 a 4.2 literes V8-cal, mely 450 lóerőt produkált. 2017-ben a szedántól elkülönülő, közepes méretű sportkupé második generációja az elődhöz képest jóval kisebb, 2.9 literes V6-ost kapott.

Walter da Silvának sokat köszönhetnek a Volkswagen-konszernt imádók, hiszen ő tervezte a 2009-ben forgalmazásba kerülő A5-öt, a Q7-et, sőt, még az R8-at is. Az olasz ceruza mágus 2002-2007-ig fő dizájner volt az Audinál, 2015-ig pedig a Volkswagen-csoport vezető formatervezője. Valahol tehát az ő örökségét hordozza magában az új RS5, melyet annyira azért nem mertek átformálni, az emocionális dizájn a németek ridegségével továbbra is tökéletes elegyet alkot.

forrás: alapjarat.hu

Rolls-Royce Cullinan

Stílusosan a brit királyi koronaékszerek között látható Cullinan gyémántról kapta a nevét a Rolls-Roys offroad luxusautója, bár arra kíváncsi lennék, hogy mennyi terepet látnak majd az eladott példányok. A gyár ígérete szerint persze kiváló terepjáró képességekkel is felruházták. A Cullinan egyébként a luxusmárka második típusa, amely az új alumínium platformra épül, az első pedig a Phantom volt. A luxus crossover óriási motorterében természetesen brutális erőforrás kapott helyet. A V12-es, 6,75 literes, duplaturbós motor 571 lóerővel és 850 Nm forgatónyomatékkal mozgatja a 2,66 tonnás monstrumot.

Nem csak nehéz, de annak is látszik a Cullinan, ugyanis magától értetődően megtartották a márkára jellemző sarkos formatervet. A karosszéria a luxuslimuzinok méreteit hozza, hiszen 5341 mm hosszú, 2160 mm széles viszont jóval magasabb azoknál az 1835 milliméterével. Ebből kitűnik, hogy impozánsabb, mint a Bentley Bentayga, amely 20 centivel rövidebb, 16,6 centivel keskenyebb és a tengelytávolsága is 30,3 centivel rövidebb. Egy ekkora karosszériához dukál a 22 colos könnyűfém felni, de nem maradtak el a jellegzetes Rolls jegyek sem, B-oszloptól hátrafelé nyíló ajtók, a tekintélyt parancsoló hűtőrács, tetején Emily-vel.

Az utastérben természetesen a legkifinomultabb az anyaghasználat. Fa, bőr és alumínium káprázatos kavalkádjával találkoznak az utasok, és ez az első Rolls-Royce, amelyben érintőképernyő is helyet kapott a műszerfal közepén. Persze, aki ragaszkodik hozzá, hagyományos forgótárcsás és nyomógombos változatot is kérhet. Mivel egy szabadidő-autóról beszélünk, kihagyhatatlan az Off Road választógomb, amellyel a különböző talajviszonyokhoz igazítható a futómű karaktere.

forrás: autonavigator.hu

Első díjat nyert a Mapfre az Év Utasbiztosítója 2017 ügyfélszavazáson

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ügyfeleink szavazatai alapján az első helyen végeztünk az utasbiztosítás ügyfélszavazáson! Az utasbiztosítási szolgáltatókat átlagosan 4.71-re értékelték az 5 fokoztatú skálán.

A legnagyobb biztosításközvetítő portál 2015-ben bevezetett utasbiztosítás-értékelési rendszerén keresztül az ügyfelek egy kérdőíven tudják véleményezni az általuk választott utasbiztosítási terméket a vásárlástól az esetleges kárrendezésig. Az Év Utasbiztosítója Díjat több mint 100 ezer utasbiztosítás tavalyi közvetítése során beérkező értékelések alapján ítélte oda immár második alkalommal a Netrisk.hu.

forrás: http://biztositomagazin.hu/

Interjú Baksa Gáborral az MKB Euroleasing győri irodavezetőjével

Baksa Gábor az MKB Euroleasing partner irodáját vezeti. Szakterülete a jármű finanszírozás, amely magánszemélyeknek és cégeknek is hasznos és szükséges.

Mesélj kicsit magadról, mi pontosan a munkád és mióta dolgozol a járműfinanszírozás területén?

Baksa Gábor: A főiskola elvégzése után gépjármű-értékesítőként kezdtem dolgozni a győri Nissan márkakereskedésben, itt ismerkedtem meg az autókkal és az azzal szorosan összefonódó autó finanszírozással.

Immáron 15 éve dolgozom a gépjármű-finanszírozás területén, eleinte eszköz és gép finanszírozással a későbbiekben ez a kör kibővült a személyautós üzletággal. Sajnos ezen 15 év alatt átrendeződött többször a piac, bankok és a lízingcégek olvadtak össze, szűntek meg, alakultak át. Az MKB Euroleasinggel 2012-ben találtunk egymásra, azóta az egyik legnagyobb regionális partner irodaként működünk, a tavalyi kihelyezésünk meghaladta az 1,35 milliárd forintot.

Mit kell tudni az autólízingről és milyen fajtái vannak?

Baksa Gábor: Itt alapvetően a nyíltvégű és a zártvégű pénzügyi lízingről beszélhetünk. A nyíltvégű lízing cégek, egyéni vállalkozók és akár más fogyasztónak minősülő ügyfelek számára is elérhető. Amennyiben a lízingelt gépjárművet vállalkozás céljaira használják, úgy a lízingtőke után az ÁFA tartalma jogszabályban meghatározott feltételekkel és mértékben visszaigényelhető.

A beszerzési ár ÁFA tartalma nem része a lízingtőkének, így a kamatszámítás alapjának sem, ezért a futamidő alatt fizetendő kamat kevesebb, mint a hasonló ütemezésű zártvégű pénzügyi lízing esetén. A lízingbevevő mindkét esetben jogosult az értékcsökkenés elszámolására. A nyíltvégű pénzügyi lízing esetén a futamidő végén, gyors és rugalmas autócserére van lehetőség, ugyanis az ügyfél nem szerez automatikusan tulajdonjogot az utolsó lízingdíj megfizetése után.

Jellemzői, hogy forint alapú, új és használt személygépjárművekhez és motorkerékpárokhoz egyaránt igénybe vehető, a futamidő alatt a lízingbeadó a tulajdonos, lízingbevevő az üzembentartó.

Fontos tudni, hogy az ÁFA kizárólag abban az esetben igényelhető vissza, ha a lízingcég felé kiállított, gépjárműről szóló számla teljes áfás. ÁFA-mentes, valamint különbözeti áfás értékesítés esetén a szolgáltatás nem vehető igénybe.

A Zártvégű pénzügyi lízing szolgáltatásunk abban tér el a korábbi autóhitel termékünktől, hogy a futamidő alatt a forgalmi engedélyben és a törzskönyvben tulajdonosként a lízingbeadó szerepel, lízingbevevő az üzembentartó. A vevő tulajdonába a lízingszerződés végén, az utolsó lízingdíj megfizetése után automatikusan kerül a jármű.

Jellemzői: új és használt gépjármű, kishaszongépjármű és motorkerékpár finanszírozásához is egyaránt igénybe vehető. Forint és Euró alapú konstrukcióban is elérhető egyéni és társas vállalkozások számára, magánszemélyeknek kizárólag forint alapú konstrukciót biztosítunk.

Forrás: www.alapjarat.hu

Maserati Levante – Már nemcsak erősnek tűnik, hanem a kategória legizmosabb típusai közé lépett elő!

Megkapta azt a motort a Maserati szabadidő-terepjárója, amit egyébként is kinéztél belőle. A Ferrarival szoros együttműködésben készült V8-assal a Levante Trofeo a kategória legizmosabb típusai közé lépett elő.

A Maserati szabadidő-terepjárójának sportváltozatáról van szó, és mint ilyen, végre nyolchengeres motort kapott. A 3,8 literes biturbó V8-as a Quattroportéból származik, és azzal szemben nem 530, hanem 590 lóerős teljesítményre képes, és ezzel 3,9 másodperc alatt repíti százra a Levantét, a végsebessége pedig kereken 300 kilométer/óra.

A Trofeo ezzel a legizmosabb szabadidő-terepjárók közé sorolható, 590 lóerejével értelemszerűen feljebb pozícionálták, mint a hasonlóan gyors, de „csak” 510 lóerős Alfa Romeo Stelvio Quadrifogliót. A Porsche Cayenne Turbo is egyelőre „csupán” 550 lóerőre képes, szintén ekkora a teljesítménye a most bemutatott Jaguar F-Pace SVR-nek, és 575 lóerős a Range Rover Sport SVR.

A Maserati előtt már csak az olyan nagyvadak vannak, mint a 600 lóerős Bentley Bentayga, a 650 lóerős Lamborghini Urus, vagy a 707 lóerős Jeep Grand Cherokee Trackhawk. A New York-i autószalonon leleplezett Levante Trofeo már külsőre is elég dögös, amiről a 22 colos könnyűfém kerekek, az eltérő hűtőmaszk és a matt szürke festés is gondoskodik.

forrás: http://player.hu/

Hyundai Tucson – Felfrissült a Hyundai legnépszerűbb európai modellje

Európában a Hyundai legkelendőbb típusa a Tucson, ám a frissített verzióját Észak-Amerikában, a New York-i Autószalonon mutatták be.

Friss dizájn, optimalizált erőforrások és még több modern technika. Röviden így foglalható össze, hogy miben változott a Hyundai kedvenc európai modellje. Elöl a módosított LED-fényszórók és a hűtőrács a feltűnő változás, de alig észrevehetően a lökhárítót is átrajzolták, ahogy ez ilyenkor szokás. Hátul szintén új rajzolatú lámpákat és lökhárítót kapott, de természetesen jól felismerhető maradt a Tucson.

Forrás: www.autonavigator.hu