HITELVONAL: + 36 30 428 6240 info@eu-leasing.hu

A Mercedes is készült Genfre, méghozzá nálunk zöld rendszámra jogosult modellekkel. Konnektoros hibrideket hozott, méghozzá dízelmotorral szerelt C- és E-osztályokat.
MERCEDES-BENZ

A frissített C-osztályból és az E-osztályból is érkezett konnektoros hibrid kivitel, dízelmotorral

A jövő az elektromos autóké, a jelen meg a hibrideké, a Mercedes pedig mindkettőre ügyesen felkészült. A teljesen elektromos EQ SUV hamarosan bemutatkozik, addig is mutattak pár földhöz ragadtabb konstrukciót. Ilyen az új hibrid modellcsalád, ami a Genfi Autószalonon debütált, és legnagyobb érdekessége, hogy benzinmotor helyett négyhengeres, alapvetően is takarékos dízelmotort helyeztek az orrukba. Első körben a C-, és az E-osztály mutatkozott be az új hajtáslánccal, ami a dízelmotor mellett egy 122 lóerős, 440 Nm nyomatékú villanymotort is jelent.

forrás: autonavigator.hu